Olyan Pároknak, akik hajlandóak időt és energiát fordítani a kapcsolatukra, hogy megerősödhessen a házasságuk.

A Házaskurzus olyan párok számára készült, akik hajlandóak időt és energiát fordítani a kapcsolatukra.
A mai napig…

A Házaskurzus már több, mint 127 országban segített több, mint egymillió párnak!

Mi a Házaskurzus?

A Házaskurzus olyan, mint egy híd a gyülekezet és a helyi közösségek között, ha felismerjük, hogy szükséges kilépnünk a gyülekezetek falain (szó szerint és átvitt értelemben is), hogy elérhessük és segíthessünk a pároknak kapcsolatuk minőségének javításában.

A Házaskurzust úgy terveztük meg, hogy a gyülekezetek egyszerűen tudják megtartani; online letölthető videókkal, képzésekkel,
útmutatókkal és vezetői kézikönyvvel. Az alkalmak során a beszélgetések teljesen privátok, csoportos megosztás nélkül.

Hogyan épül fel egy alkalom?

Étkezés

Minden alkalom egy közös étkezéssel kezdődik. Ez alatt a pároknak van lehetősége lazítani, ráhangolódni egymásra az előadás kezdete előtt, valamint randihangulatot is varázsol.

Előadás

Az előadasok általában 45 perc hosszúságúak, szünetekkel. Mindegyik előadás más és más témát dolgoz fel, személyes tapasztalatokkal, szakértő véleménnyel és témához kapcsolódó tanításokon keresztül.

Beszélgetés

A kurzus egyik alappillére, amikor időt biztosítunk a pároknak az elhangzottak négyszemközti,
intim megbeszélésére. Ennek célja, hogy a párok nyíltan és őszintén meg tudják osztani egymással érzéseiket és gondolataikat az alkalmak során.

Készen állsz Házaskurzust indítani?

„Hét hetes kurzus, melyben mindenről szó esik a „Kommunikáció művészeté”-től a „Jó szex”-ig. Könnyen érthető, nem megmondós stílusban bárki számára, akár hívő, akár nem vallásos.”

The Daily Telegraph

„Nincs tanácsadás, nem teregetjük ki a szennyest mindneki előtt, és nincs csoportterápia – mégis működik.”
Olvasd el a teljes cikket angolul >

The Guardian

„Olyan, mintha egy utazás kezdete lenne, nem egy kurzus elvégzése.”

The Times

„Megtapasztaltam, hogy a Házaskurzus milyen nagyszerű ökumenikus eszköz, ami segít a pároknak úgy felfrissíteni a kapcsolatukat, hogy közben gyakorlati megoldásokat kínál napjaink kihívásaihoz.”

Vincenzo Paglia érsek, President of the Pontifical Council for the Family

„A Házaskurzus hatalmas segítséget adott nekem, és most már nem akarom megváltoztatni a feleségem, hanem igyekszem meghallgatni, meghallani őt.”

Dan (Házaskurzus résztvevő)

„A legnagyszerűbb a befogadó, szeretetteljes légkör, amibe érkeztünk; nem éreztünk semmilyen rosszallást hogy nem házasodtunk össze. Ez egy nagyon kortárs szemléletmód, ami lehetővé teszi, hogy az emberek kapcsolódjanak a gyülekezethez.”

Jassie (Házaskurzus résztvevő)

A vendégek 99%-a szerint a kurzus jó hatással volt a kapcsolatukra.

A Barna csoport 2018.évi Nemzetközi Hatástanulmánya

A vendégek 73%-a számolt be a kurzus következményeként jelentős javulásról a kapcsolatában.

A Barna csoport 2018.évi Nemzetközi Hatástanulmánya

Hogyan kezdjek bele?

Megmutatjuk, hogyan teremts olyan környezetet, ahol gyülekezetbe nem járó párok is szívesen beszélgetnek a házasságról!

Elérhetővé teszünk számodra eszközöket és képzéseket, hogy elindíthasd a Házaskurzust és meghívj párokat!

Hozzáférésed lesz a Házaskurzus videósorozathoz, és az alkalom levezetését
segítő anyagokhoz.

Vágj bele még ma!

Minden, amit tudnod kell a Házaskurzus elindításához online letölthető, hogy mindenki kivehesse részét a kapcsolatok megváltoztatásában!

Tudj meg többet

Keress egy kurzust

Keress egy kurzust

Vágj bele és indíts egy Házaskurzust!

Indíts Házaskurzust!

Nézz bele az előadásokba

Előadások előnézete